OLYAN SOKAT FOGLALKOZUNK A BOROTVÁLKOZÁSSAL ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KÜLÖNBÖZŐ PROBLÉMÁKKAL, HOGY SOKSZOR MEGFELEDKEZÜNK AZOKRÓL A FÉRFIAKRÓL, AKIK VAGY A HAJHULLÁS MIATTI SZÜKSÉGBŐL, VAGY PEDIG EGYÉB ELHATÁROZÁSBÓL BOROTVÁLJÁK FEJBŐRÜKET.

 

Fejborotválás

 

A sima fejbőr nagy odafigyelést igényel, hiszen több különböző problémával is meg kell küzdenünk azért, hogy minden rendben legyen fejbőrünkkel: több a hidratálandó bőrfelület, védekeznünk kell a fénylő bőr kellemetlen hatásai ellen, illetve oda kell figyelnünk az erős napsütésre, amely könnyebben és gyorsabban károsíthatja érzékeny fejbőrünket.

 

Készülj!

Hogy felkészülj a borotválkozásra, először is langyos vízzel nedvesítsd be fejbőrödet, majd ezt követően tegyél rá egy kis borotválkozó krémet, vagy habot – vagy ha látni szeretnéd, hogy pontosan hol borotválkozol – akkor átlátszó borotválkozó olajat/gélt. A krémet vagy olajat először a tenyeredbe tedd, majd azt dörzsöld össze kezeidben és úgy vidd fel a fejedre - a habot így sokkal jobban el tudod oszlatni, illetve takarékosabban is bánsz vele, mivel kevesebb anyag felhasználásával is el tudod érni a kívánt hatást.

Tanács: ha általában hagyod, hogy két borotválkozás között a korábban teljesen le nem nyírt hajszálak visszanőjenek, érdemes lenne beruháznod egy hajvágó klipperbe, hogy az extra hajszálakat levágd. A legjobb, ha borotválkozás előtt használod a klippert, így biztosan könnyebbé teszed magadnak a borotválkozást, míg megkíméled magad az esetleges irritációtól, hiszen azokon a területeken, ahol dúsabb vagy hosszabb a haj a borotválkozás során, jobban megsérül a fejbőr.

Borotválkozáshoz szükséges olajokat és krémeket itt találod!

 

Borotválkozz!

Fogd meg pengédet, és kezdj el a fültöved alatti résztől borotválkozni úgy, hogy hosszú egyenesen szakaszokban haladsz a fültövedtől egészen a homlokod felső részéig, lehetőség szerint próbálj meg úgy haladni, hogy a korábban leborotvált sáv szélét fedje a következő sáv oldala. Használd azt a kezed a borotválkozáshoz, amelyik számodra a lehető legkényelmesebb – habár a legtöbb férfi a úgy borotválja a fejbőrét, hogy a bal kezét a fej bal oldalához, míg a jobb kezét a fej jobb oldalához használja.

Ha a fentiekkel megvagy, szorítsd hátra füleidet, hogy mögöttük is le tudd borotválni fejbőröd (lefelé irányuló húzásokkal!), majd fejezd be a fejborotválást a nyak megtisztításával, eltávolítva minden maradék szőrt, amit kihagytál az előző lépésekben.

Tanács: ha göndör hajad van – ami hajlamosabb a benövésre – mindig a hajnövés irányába borotválkozz és kerüld a túl sok borotvavonást, mert így könnyebben felsérted a fejbőrt.

Borotvák a Galaxy kínálatában

 

Ellenőrizd!

Ellenőrizd le, hogy mindent leborotváltál-e! A legegyszerűbb, ha fejedet ismét benedvesíted langyos vízzel, majd felviszel rá egy kis borotválkozó habot / olajat és többször végigsimítod kézzel a fejbőröd egészét. A víz és hab segíteni fog neked, hogy könnyebben megtaláld az esetlegesen ottfelejtett hajszálakat. Ha készen vagy, öblítsd le a fejed hideg vízzel, hogy lemosd a borotválkozási habot vagy krémet, így hűsítve fejbőrödet.

 

Gyógyítsd!

Ha borotválkozás közben  megvágtad magad (bárkivel előfordulhat), akkor a legjobb, ha a fejbőrödön timsót használsz, amely enyhe véralvasztó és antibakteriális hatásával garantáltan segít a fejbőrödön (vagy arcodon) kialakult borotválkozási sérülések gyors begyógyítását! 

Timsó a Galaxy kínálatában

 

Védekezz és mattosíts!

Mivel a kopasz fejbőr a leginkább veszélyeztetett, érzékeny bőrfelület egy férfi testén, ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy napvédő-faktoros hidratáló krémet használj, hogy védd magad a káros napsugárzástól! 

Ha  kiugranál a strandra, mindenképpen meg kell növelni a védettséget, hogy fejbőröd az erőteljes napsugárzásnak is ellenálljon. Használj napvédő tejet, amely legalább 50 faktoros védelmével biztosan megvédi fejbőröd. A legjobb azonban mégis, ha felveszel egy nyári sapkát, vagy kalapot, amelyet nem veszel arra a néhány órára, amikor a nap a legerősebb (11.00-15.00 között).

Tanács: Ne feledd, hogy a fejbőrödre, csakúgy mint a testeden megtalálható többi bőrfelületre, jótékony hatással van a hámlasztó kezelések használata, hiszen felfrissítik és fiatalítják a bőröd. Tarts mindig egészségesen fejbőröd és heti egy alkalommal használj hámlasztó krémet, vagy arctisztítót, hogy megszabadulj az elhalt hámsejtektől – a jobb hatás érdekében használj finom dörzsszivacsot, amely kifejezettem erre a célra készült!